RÓLUNK

sebészet, proktológia

Dr. Csiba Gábor sebész, traumatológus, neurálterápiás orvos, egészségügyi menedzserDr. Péter Sándor sebész főorvos

A vizsgálatokat és a kezelést 
Dr. CSIBA GÁBOR és
Dr. PÉTER SÁNDOR főorvos
végzi


Dr. Csiba Gábor: sebész, traumatológus, neurálterápiás orvos, hagyományos kínai orvoslás doktora, orvos-közgazdász, egészségügyi menedzser. 25 éven keresztül volt a miskolci Megyei Kórház igazgatója. Jelenleg is aktívan kezel és gyógyít betegeket.


Dr. Péter Sándor: 2009-ben szerzett orvosi diplomát a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Karán. Szakmai pályafutását a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház Általános Sebészeti Osztályán kezdte, ahol több éven át teljes állásban, majd szerződéses formában dolgozott. Sebészeti szakvizsgáját 2016-ban tette le az I. számú Sebészeti Klinikán.

2016 óta aktívan részt vesz egynapos sebészeti, ambuláns sebészeti és proktológiai ellátásban, köz- és magánfinanszírozott intézményekben egyaránt. 2017 óta háziorvosi praxist is vezet, sebészeti tevékenysége mellett. Munkája során kiemelt figyelmet fordít a kíméletes, gyors felépülést biztosító beavatkozásokra.

Szakmai érdeklődésének középpontjában a proktológia és az egynapos sebészet áll, továbbképzéseit is ezen területeken végzi. Jelenleg egynapos sebészeti és laparoszkópos beavatkozásokat is végez.


Mi a proktológia?

  • A proktológia az orvostudomány azon ága, amely a végbél és a végbéltájék betegségeinek kivizsgálásával és kezelésével foglalkozik.

Mit kezelünk?

  • Hagyományos és lézeres eszközökkel, testüreget nem érintő elváltozásokat

Hogyan zajlik a vizsgálat?

  • részletes anamnézis (kórelőzmény) és panaszfelmérés
  • szakorvosi konzultáció
  • fizikális és eszközös vizsgálatok
  • személyre szabott kezelési terv

Miért érdemes hozzánk fordulni?

  • tapasztalt szakorvosok és modern diagnosztikai eszközök
  • gyors, pontos és empatikus vizsgálat
  • egyszerű időpontfoglalás online vagy telefonon